Kézikönyv a tanítás-tanulás módszertanáról a felsőoktatásban

A Routledge kiadó gondozásában megjelent, Heather Fry, Steve Ketteridge és Stephanie Marshall által szerkesztett, felsőoktatás-módszertani kézikönyv egyedülálló a maga nemében. Nem olyan szándékkal készült, hogy az elejétől a végéig átolvassuk, hanem érdeklődésünknek megfelelően, probléma-centrikus módon érdemes felkeresni benne azon fejezeteket, amelyek segítik felsőoktatói munkánkat. Ezt szolgálja a több mint 500 oldalas kötet végén található index, amely több mint 12 oldalon keresztül sorolja a feldolgozott fogalmakat és hivatkozott kutatók neveit. Szintén praktikus segédeszköze a műnek a „Glosszárium”, amelyben a szerzők és szerkesztők a kötetben előforduló klasszikus és modern fogalmak tisztázásra törekednek a felsőoktatás-pedagógia világának területéről.

A kézikönyv három nagyobb szerkezeti részre tagolódik: Az első harmadban a tanítás, a tanulás és a tanulási folyamat ellenőrzése, szupervíziója kap kiemelt hangsúlyt. A második részben, és ez a többi hasonló szakmai kiadványtól eltérően igazi gazdagságát és érdemét adja a munkának, a tanítás-tanulás problémakörének diszciplináris sajátosságai kerülnek bemutatásra. A harmadik, legrövidebb egységben a tanári kiválóság és a személyes fejlődés kap valódi hangsúlyt.

A kötet erőssége bizonyos tekintetben, hogy szakít a diszciplína-független módszertani elemzéssel, és külön kerülnek bemutatásra a kísérleti természettudományok, a matematika és a statisztika, a mérnökképzés, a számítástechnika, a bölcsészet és társadalomtudományok, a nyelvtanárképzés, a képzőművészet, a jogtudományok, az üzleti stúdiumok és a könyvelés, a közgazdaságtan, és az orvostudomány területén alkalmazásra javasolt módszerek. A legtöbb szakkönyv ennek épp az ellenkezőjére törekszik, általános irányelveket próbál meghatározni, olyan módon, hogy az elméleti mondanivalót több tudományterület felsőoktatási gyakorlatából hozott jó példákkal támasztja alá. A jelen kézikönyv esetében, amely széleskörű szakmai együttműködés nyomán született meg több mint harminc társszerző, valamint közel ötven esettanulmányt készítő egyetemi szakember bevonásával, lehetőség volt a diszciplináris bontásra, a szakmai specifikumok hangsúlyozására. Az egyes szakterületekre vonatkozó fejezetek hasonló, de nem azonos felépítésűek: a tudományterületek kontextuális elhelyezését követően, legtöbbször érintik a curriculum tervezés, a tanítás-tanulás folyamat diszciplináris megvalósulása valamint az értékelés módszertanának területeit. Minden esetben található több esettanulmány a szakterületi fejezetekben, a jó gyakorlatok azonban részben eltérő elemekre fókuszálnak.

A kézikönyv első nagyobb szerkezei egységében érintett általánosabb témák közül, érdemes kiemelni a tanulási motivációra, a kiscsoportok és a nagy létszámú csoportok eltérő oktatási módszertani sajátosságaira, valamint az e-learningre vonatkozó fejezeteket.  Emellett fontos hangsúlyt kap a tanulás támogatása, a szakdolgozati munkára történő felkészítés, az értékelés módszertana, a kutatásokba bevonásra kerülő hallgatók támogatása. Érdekesség, hogy a tanulástámogatásra vonatkozó 9. fejezetben a felsőoktatási intézmények tanulást segítő összes szolgáltatását bemutatják a témakör alatt, a felvételire felkészítő „nulladik” évfolyam megszervezésétől a tanulási nehézségekkel küzdő hallgatók támogatásáig bezárólag.

A mű stílusa, olvasmányos, helyenként talán kicsit szemléletesebb lenne, hogyha több ábra vagy grafikon is szerepelne a szövegben. A kiemelések az esettanulmányokat teszik igen jól láthatóvá, a módszertani eszközök részletes bemutatása felsorolásszerűen következik egymás után, kontextusba ágyazottan. A kézikönyv formából adódó sajátossága a műnek, hogy minden fejezet önálló, magas tudományos igénnyel elkészített tanulmányként is értelmezhető, saját konklúzióval és szakirodalmi jegyzékkel, amely megnyitja a további tájékozódás lehetőségét.

Forrás:fry_handbook of

Heather Fry – Steve Ketteridge – Stephanie Marshall:
A Handbook for Teaching and Learning in Higher Education
Routledge kiadó- Taylor and Francis Group, New York
3. kiadás, 2009.

Vissza